Velencei Karnevál busszal? Rengeteg a lehetőség!

Talán nincs olyan ember, aki nem szeret utazni, világot látni, vagy ha mégis, akkor nem túl sok. Az olyan helyek mint Velence, mindig is vonzották az embereket, főleg a karnevál időszakába, amikor egy teljesen más hangulata van a városnak. Manapság már többféle autóbuszos program közül is lehet válogatni, hogy eljusson az ember a Velencei Karneválig. Általában Budapestről indulnak ezek a járatok és 3 különböző útvonalon haladnak.

Feledhetetlen Velencei karnevál

Feledhetetlen Velencei karnevál

Az első Székesfehérvár, Siófok és Nagykanizsa érintésével halad az M7-es autópályán Velence felé. A második Tata/Tatabánya, Győr és Mosonmagyaróvár városaiban áll meg felvenni az utasokat. A harmadik pedig Várpalota, Veszprém, Ajka és Körmend városokat érinti. Ezek útvonalak, szinte teljes egészében lefedik Magyarország nyugati felét, így az itt lakóknak egyáltalán nem jelenthet gondot felszállni valamelyik járatra, még akkor sem, ha nem élnek az említett városok valamelyikében.

Anyagi szempontból sem jelent túl nagy megterhelést egy ilyen kiruccanás, ugyanis ha buszon alvós kirándulást választ valaki, akkor 11.900 Forintba kerül, viszont ha az after party hétvégén szeretné meglátogatni Velencét, akkor csak 7.900 Forintot kell fizetnie. Nem kerül egy vagyonba, így szinte bárki megengedheti magának. Az idő sem jelenhet gondot, hiszen minden buszos kirándulás hétvégére esik, így a munkahelyről sem kell elkérezkedni, de ha mégis, akkor csupán a szombati napról.

A vasárnap általában mindenhol szabadnapnak számít. Ráadásul vasárnap, a délelőtti órákban a busz már visszaérkezik Budapestre, így még a kirándulás fáradalmainak kipihenésére is lesz idő. Hétfőn pedig felfrissülve és a velencei kalandoktól felpörögve kezdhető el egy újabb hét. Szóval csak azok nem használják ki ezeket a lehetőségeket, akik valóban nem szeretnek kirándulni, hiszen sem pénz, sem idő szempontjából egyáltalán nem megerőltető. További információkért keressék fel a velencei-karneval.hu weboldalt, ugyanis, ha valóban szeretnének belevágni, akkor nem árt ismerni a részleteket.